|
Ma jelent meg ez a cikk, de annak ellenére összevág a korábbiakban említettekkel, hogy egyes képviselők megpróbálták annak tartalmát csúsztatásnak beállítani: "Jövőre nagy bajba kerülhetnek a spekuláló önkormányzatok
Főként a megyei jogú és a nagyvárosok bocsátottak ki évekkel ezelőtt svájcifrankkötvényt, a törlesztési türelmi idő jövőre jár le, a forint gyengülése ezért 2011-ben okozhat komoly pénzügyi gondokat az érintett településeknek. Az ország mintegy 3200 települése közül hozzávetőleg csak 100-120 települést érint közvetlenül hátrányosan a forint gyengülése - nyilatkozta a Népszavának Zongor Gábor. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára elmondta: a svájci frank, illetve az euró erősödése elsősorban a megyei jogú, illetve a nagyvárosok pénzügyi pozícióját rontja. A nagyobb önkormányzatok úgy adósodtak el, hogy frankalapú kötvényeket bocsátottak ki. Ezek a települések azonban általában négy-öt év türelmi időt kaptak a visszafizetésre. Emiatt a városok nagy részének csak jövőre, illetve 2012-ben kell majd elkezdenie a törlesztést. Vagyis a jövő évtől szembesülnek majd az erős svájci frank okozta pénzügyi gondokkal. Zongor Gábor a Népszavában megjegyezte: azok a polgármesteri hivatalok kerülnek igazán bajba, amelyek a felvett kölcsönöket, illetve azok számottevő részét nem fejlesztésre, hanem a működésük finanszírozására fordították." Üllőn azonban rövidebb volt a türelmi idő, így már most is szembesülhetünk az említett problémával. forrás: Index.hu
|
Írta: admin Dátum: 2010-09-06 07:24:13 Norbika Kicsit unalmas már ez a lemez, ezt már leírtad párszor, bár most új elem, az hogy elismered a cikkek lényegét, vagyis, hogy a svájci frank erősődése nem kedvez az ÖK-nak. Sőt már az idei 600 millás hiányon sem vitatkozol! EZ most azt jelenti, hogy ilyen szar a helyzet, vagy hogy az idei egy választási költségvetés? | Írta: vrgn Dátum: 2010-09-06 03:53:03 Na látod, a cikkből is kiderül, Zongor Gábor nyilatkozata alapján, idézem: "azok a polgármesteri hivatalok kerülnek igazán bajba, amelyek a felvett kölcsönöket, illetve azok számottevő részét nem fejlesztésre, hanem a működésük finanszírozására fordították." Üllő városa erre kínosan figyelt az évek során. A kötvény pénz fejlesztésre lett felvéve arra volt, és ezután is arra lesz használva. Természetesen a svájci frank erősödése nem kedvez ebben az esetben, de ismét csak azt tudom hangsúlyozni, hogy az iparűzési adó, amelyet a betelepült nagyvállalatok fizetnek a kasszába, biztosítani tudják a város zavartalan működését. Azok a hírek, amelyek csőd közeli állapotot jósolnak, rossz indulatúak, nem a valóságot közlik, hanem lejárató céllal íródnak. Lehet bizonyos dolgokban különböző véleményen lenni, természetesen a svájci frankot ez nem fogja zavarni. De a körítés, az igaz tények nem teljes körű, vagy hibás feltárása, természetesen azt az oldalt erősítik, amely a jelenlegi többségi vezetést négy éven keresztül rossz színben akarta feltüntetni. |
Csak a regisztrált látogatók szólhatnak hozzá. Kérjük, hogy jelentkezzen be vagy regisztráljon. Powered by AkoComment 2.0! |