|

Hévízen minden lakosra közel 3 millió jut A délkelet Pest megye fejenkénti 96 ezer forintos megítélt uniós támogatási átlaga még inkább szemet szúró, ha a legsikeresebben pályázó helységeket vesszük figyelembe. Budapesten például 480 ezer forint jut minden lakosra, de például Érd is alig marad le tőle a 470 ezres átlagával. A térségben lévő kisebb városokhoz hasonló méretű települések között Hévízen 2,9, Tokajon 1,7, Mórahalmon 1,2 millió forint támogatás jutott minden helyben élőre. Jellemzően két stratégiát választanak a kisvárosok, hogy sikeresen felszívják az uniós forrásokat. Az egyik, ha egy településen a már meglévő kulturális és természeti értékekre alapozzák az új fejlesztéseket – ez történt például Hévizen vagy Tokajon. A másik sikerstratégia, ha az önkormányzat vagy a helyi vállalkozások sok saját forrással rendelkeznek, így elég önrészük van ahhoz, hogy szinte válogatás nélkül pályázzanak, ahogy a 6 ezer fős Mórahalom is a 99 nyertes projektjével. A térségi dobogón: Vecsés, Úri, Albertirsa A vizsgált 23 település között Vecsés mondható a legszerencsésebbnek, hiszen eddig átlagosan 215 ezer forint jutott minden ott élőnek az uniós forrásokból. Igaz az eddig leszerződött 4,17 milliárd forintos támogatásból 1,25 milliárd forint egy olyan fejlesztésre jutott, amely nem csak a Vecsésen élők érdekeit szolgálja. A Gyáli-patak rekonstrukcója ugyanis Gyálon, Gyömrőn, Üllőn és Monoron is érezteti hatását. Ez persze egyúttal rámutat az uniós fejlesztési pénzek települési szintű lebontásának ellentmondásaira is, hiszen vannak olyan beruházások, amelyek nem köthetők konkrétan egyetlen helységhez. Máskor úgy tud fejlődni egy település, hogy nem kell igénybe venni az uniós támogatásokat, amint az egy vasadi példa is igazolja. Itt egy sikertelen uniós pályázat után egyedi kormánydöntés alapján korszerűsíthetik és bővíthetik összesen 430 millió forintból az iskolát, amelyet ősszel adhatnak át a diákoknak.
forrás: régió 4
Csak a regisztrált látogatók szólhatnak hozzá. Kérjük, hogy jelentkezzen be vagy regisztráljon. Powered by AkoComment 2.0! |