Az egyutcás tanyabokron két település osztozik, de csak egy harmadik tesz valamit érte

A 4-es főúton autózva, esetleg buszról nézelődve, vagy a vonatablakból figyelve Hosszúberek idilli lakóhelynek tűnik.

Az egyutcás, Monor és Üllő közötti hajdani tanyabokor a szennyvízcsatorna kivételével minden közművel ellátott, újabban egy bevásárlóközpont közelségét is élvező, vasúti megállóhellyel és buszmegállókkal rendelkező, aprócska településrészen a civilizáció minden kényelme adott, egyszersmind biztosítja a tanyák nyugalmát és közösségének összetartozását is – gondolná az ember. Azután közelebbről is megnézi, és az látszik kiderülni, hogy Hosszúberek gazdátlan és boldogtalan.

Monor és Üllő között félúton

Attól sem boldogok azonban, hogy közigazgatásilag Üllőhöz tartoznak, hiszen Üllőnek kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy ezzel a településrésszel törődjön – állítják, figyelmembe ajánlva, nézzem csak meg, milyen állapotban van az út a Hosszúberek utcában. Azt látva mindjárt megértem, mi a helyzet. Ráadásul az ötvenhárom házból öt, itt az utca elején, Monorhoz tartozik.

Így eshet meg, hogy ebben az öt házban, beleértve a vendéglőt is, vezetékes víz sincsen. Úgyhogy, ha áramszünet üt be, ami nem éppen ritkaság, megszűnik például a vendéglő vízellátása is.

Ebből az öt házból szavazni is Monorra járnak, de hogy ki képviseli általában a hosszúberekiek érdekeit – s képviseli-e valaki egyáltalán – valamelyik önkormányzatban, arról fogalmuk sincsen. Arra mindenesetre máig emlékeznek, amikor a legutóbbi országgyűlési képviselő választás előtt valaki kampányolni kezdett a szórólapjaival valamelyik jelölt mellett, miközben azt sem tudta, hol van. Mi ez itt egyáltalán? Hova tartozik? – kérdezgette, mintha Hosszúberek épp a napokban került volna fel a térképre hirtelen.

Kovács Zsuzsa

forrás: regiolapok.hu

Közösségi ház helyett

A hosszúberekiek „közösségi háza”, a mindjárt a 4-es mellett álló Rojcsik vendéglő – amit jómagam még meglehetősen lepusztult, útszéli kocsma korából ismerek, s amit az egykori Pacsirta név trillája sem tudott akkoriban áthangolni – az idők során látványos változáson ment keresztül. Most patyolattiszta – s ez a mellékhelyiségeire is áll, ami pedig nem igazán általános jellemzője a főútvonalak mentén található vendéglátó egységeknek – meleg, afféle csendes, duruzsolós beszélgetésekhez és kellemes étkezésekhez való hely. Épp utóbbival foglalatoskodik egy asztaltársaság, melynek többsége helybeli, amikor megkérdezem, hogy maga Hosszúberek–Péteri is jó hely-e. Egy emberként hördülnek fel.

Először is kikérik maguknak, hogy bárki Péterivel kapcsolja őket össze. A vasúti megállóhely elnevezésében azért szerepel a Hosz–szúberek–Péteri név, mivel a péteriek is ott szállnak vonatra, meg a hosszúberekiek is – magyarázzák.

Háromtól tízmillióig

Amikor pedig a lakók maguk próbálnak utánajárni a dolgaiknak – meséli a gazdátlanság dühébe mind jobban belefeledkező társaság – annak sincs jó vége soha. Pár éve például szerették volna elintézni, hogy gyalogos átkelőhelyet jelöljön ki a főúton a hatóság, hiszen innen gyerekek járnak busszal iskolába, idős emberek az orvoshoz, akik a buszmegállóból csak életüket veszélyeztetve képesek átevickélni a túloldalra. Kérésüket azzal utasították el: a 4-es út forgalmát nem lehet gyalogátkelővel „megfogni”.

Most, amikor a bevásárlóközpont felépült, ez nem volt kérdés – legyintenek. Ott evidenciának számított, hogy gyalogátkelő márpedig kell, és kész.

Az eszmecserétől étvágyukat átmenetileg alighanem elveszített helyiektől elköszönve, a Hosszúberek utcában próbálok valami idilli képet találni – hiszen az nem lehet, hogy ilyen itt egyáltalán nincsen – miközben olykor beleragadok az út agyagos sarába. Több ház is eladó, régi is, új is – az öreg épületek ára 3 milliónál kezdődik, az újaké tíznél. Egy épület kerítése mellett eláll a lélegzetem: ilyen szürrealista látványban nagyjából tízévente szokott részem lenni. Olyannyira tömve van a porta kacattal, mintha a gazdája világéletében egy hulladékudvarban szeretett volna élni, s azt végre megvalósította. A szomszédok beletörődve legyintenek: egy idős asszonyé a ház, aki, ha lakótelepen élné ki a gyűjtögető szenvedélyét, meglehet, az egész panelt felgyújtotta volna már egy szép napon.

A közösség lassan végleg a múlté

Sok az újonnan beköltözött lakó – tudom meg –, az öregek eltávozásával azonban a közösség is végleg a múlté lett.

A vasútvonalhoz legközelebbi, öreg ház lakója, a 85 éves Gál Boldizsár tudna erről a legtöbbet mesélni. Negyvenkét évet szolgált a vasútnál, ő volt a hosszúbereki vasútállomás pénztárosa mindvégig. Tizenketten voltak testvérek, mind fiúk. Ő maga öt gyereket nevelt fel a feleségével, úgy, hogy miközben példásan rendben tartotta a vasútállomást és környékét, gazdálkodnia is kellett, hogy a család tisztességesen megéljen. Így voltak a szomszédok is, akik mind jó viszonyban álltak egymással, ki-ki segítette a másikat. Ő maga tartott disznót, tehenet, baromfit, kaszált, kapált, s amikor nyugdíjba vonult, kiült néha a kertbe, onnan tartotta szemmel a vasutat. Jó pár évvel ezelőtt a péteri polgármester még minden hónapban meglátogatta, s minden alkalommal hozott ötezer forintot, mondván: Boldizsár bácsi, tudom, csak addig van rendben a vasútállomás, addig van ott virág is, amíg maga intézi!

Az állomáson

Boldizsár bácsit a kor és a betegség azóta a négy fal közé kényszerítette. Arról sincs tudomása, hogy a péteri önkormányzat a MÁV-val tárgyal: vissza kéne állítani a megállóhelyen a jegykiadást, gondoskodni az ingázók számára a meleg váróhelyiségről, a letakarított peronról.

A graffitiktől tarkálló, jobb sorsra érdemes, bájos állomásépületben, a lassan leszálló este árnyai közt mindenesetre ma még átsuhan néha Gál Imre bácsi szelleme, aki az itt forgatott Orient Express című filmben Kabos Gyula és Csortos „partnere” lehetett annakidején. Az volt a szerepe, ami a valóságban is: az állomás rendjéről és tisztaságáról gondoskodni.

Hozzászólások

Írta: Liliom Dátum: 2010-02-07 10:27:20 Nagyon szépen köszönjük a cikket Az a baj, hogy az önkormányzatot ez az írás sem hatotta meg. A legnagyobb problémánk az átjárás a 4-es főúton. Hiába kérjük oldják meg problémánkat 30 éve nem történik semmi. 3 haláleset nem volt elég ahhoz, hogy átkelő létesüljön lakóhelyünkön, igaz ez 30 év alatt történt.Az elkerülő útról leömlő autó és kamion forgalom lehetetlenné teszi sokszor a buszmegállóból való átjutást. Néha 10 percig kell állni, mire át tudunk futni. Hiába a 60-as tábla, sokszor 100km-es sebességgel döngetnek az autók, a záróvonalon egymást előzve. Gyermekeink nem tudnak átjárni egyedül, felügyelet nélkül.Örülünk, hogy Üllőn a sebességmérés megoldódott, de valahogy Hosszúberek ebből is kimaradt. reménytelen helyzetünk Nagyon el vagyunk keseredve....

Csak a regisztrált látogatók szólhatnak hozzá.
Kérjük, hogy jelentkezzen be vagy regisztráljon.

Powered by AkoComment 2.0!