|
ARRABONA FUTSAL KLUB - ÜLLŐ FC CSŐ-MONTAGE 5 : 5 (3 : 1) A maroknyi üllői szurkoló, és a lelkes, szinte minden mérkőzésen jelen lévő Cső-Montage-s dolgozók is igen csalódottan vették tudomásul, hogy sem játékban, sem akarásban nem azt nyújtották a "kedvenceik", ami után emelt fővel, és jó érzéssel hagyhatták volna el az ellenfél sportcsarnokát.
A 9. percben már három góllal is vezettek a hazaiak, és csak a szerencse mentette meg a kapunkat attól, hogy nagyobb legyen az előnyük. Csapatunknak az egész mérkőzés alatt csak egy öt perces periódusa volt a II. félidőben, amely elfogadhatónak mondható! (De az sem maradéktalanul!) Gyenge formánkat, és teljesítményünket talán a legjobban az mutatja, hogy a nehezen megszerzett vezetést nem tudtuk megtartani. Gratulálunk az Arrabona FK játékosainak, akik, ha futsaltudásban egy kicsit szerényebb képességűek is, de ma este a szívük a helyén volt, és mindent kiadtak magukból, ami a csövön kifért. Az egyik pontot mindenképpen megérdemelték! Győr, Egyetemi Sportcsarnok - 100 néző ARRABONA FUTSAL KLUB - ÜLLŐ FC CSŐ-MONTAGE 5 : 5 (3 : 1) Játékvezetők: Solymosi András, Márton Zsolt, Perepatics Lilla (időmérő) ARRABONA FK: Takács - Stemmer, Krén, Kertész, Czetti - Bieder, Szabó, Polyák, Polgár, Pánczél, Vági, Kiss Edző: Csenteri Csongor ÜLLŐ FC CSŐ-MONTAGE: Laucsek - Szalay, Mezőfalvi, Erdős, Krizbai - Jenei, Riscutia, Biczi, Tóth, Bánfalvi, Varga, Reveland Játékos-edző: Tóth Miklós Gólszerzők: Krén, Kertész, Czetti, Bieder, Polgár illetve Krizbai (3), Tóth (2) Szabálytalanságok: 5/5 és 2/5 Sárga lapok: Polyák illetve Reveland, Riscutia, Mezőfalvi Csak a regisztrált látogatók szólhatnak hozzá. Kérjük, hogy jelentkezzen be vagy regisztráljon. Powered by AkoComment 2.0! |