|
Írta: Administrator
|
|
2007.10.08 [13:58] |
| Csömör, Sportcsarnok |  | |  | | Goldball RFC Csömör | 21:00 | Üllő FC Cső-Montage | | 2007.10.08, Hétfő A nap rangadója a két igen erős kerettel rendelkező, de a vártnál valamivel gyengébben rajtoló gárda csatája. A szezonnak Somogyi Krisztián és Tóth Miklós együttese is bevallottan a rájátszásba jutás szándékával vágott neki, de az eddigi négy fordulóban mindkét csapat kapott már váratlan pofonokat. Éppen ezért különösen értékes lehet egy közvetlen rivális elleni győzelem - nehéz megmondani, hogy erre melyik alakulatnak van nagyobb esélye. A hazai pálya előnye mellett még az is a csömöriek mellett szól, hogy a Cső-Montage súlyos kapusgondokkal küszködik: Márkus Ákos még hónapokig harcképtelen lábtörése után, Reveland Zoltánt pedig a legutóbbi bajnokin kiállították, így a kék-fehérek kapujában a mindössze 16 esztendős Laucsek Csaba áll majd, aki eddig csak perceket kapott válogatott riválisai mögött. Most számára is itt a nagy lehetőség, mint ahogy Jávor István számára is: a csömöriek rutinos játékosa az ellen a csapat ellen lép pályára, melynek az előző szezonban még az edzője volt. forrás: futsal.hu
Csak a regisztrált látogatók szólhatnak hozzá. Kérjük, hogy jelentkezzen be vagy regisztráljon. Powered by AkoComment 2.0! |
|
Utolsó frissités ( 2007.10.09 [12:55] )
|